Az ember a privát poklait szeretné mennyországra cserélni, miközben nem fogja fel, hogy a mennyországaiból minduntalan maga csinál poklot.
…saját ambíciói mellett népe boldogulása is fontos neki. Magabiztos, lelkes, hisz az elveiben és hisz a győzelmében.
Ha még nem voltunk életveszélyben (vagy olyan helyzetben, amelyben joggal hihetjük, hogy abban vagyunk), honnan tudhatjuk, hogyan reagálnánk rá?
…egyszer sem érzem úgy, hogy bármit is el- vagy túljátszana, pedig színészi eszköztárának rengeteg fogását harcba küldi. Csak egyszerűen ott van a színpadon: Takács Katalin a benne és/vagy általa létező Blanche-sal.
Petra kicsit sem perverz, csak a hímtag kifejezés az.
„Az ember minden szerepben keresi önmagát. Vicceltem is azzal, hogy egy kicsit „Csilloysius” lett belőle.”
… az emberiség ontológiai kelléke a folyamatos (kisebb-nagyobb szünetekkel megszakított) háborúzás.
…a színészek nem siklanak el a gyerekek közbeszólásai, reakciói fölött, természetes közvetlenséggel reagálnak rájuk, miközben mederben tudják tartani a játékot.
Mintha nem sokkal az édenkertbeli kiűzetés után lennénk. Ám a szentség már kiveszett e tájról, csak a profán maradt.
Tényleg ennyire idióta világban élünk? A válasz nem is kérdés: tényleg. Ez így van, nem is kell nagyon belegondolnunk – ha jól belegondolunk.