Az álom féltestvére című előadásról
Reflexvizsgálat, felültetés, a beteg kétóránkénti átforgatása. Körülötte, ahogyan Ulickaja regényében Alik, az emigráns festőművész körül, addigi életének legfontosabb szereplői gyűlnek össze: szerelmei, családja és tanítvá-nyai.
A Django elszabadul című Tarantino-filmről
Na, szóval, fröcsög a vér, reccsennek a csontok, loccsan az agyvelő és minden, ami gyomortájékon vagy annál lejjebb helyezkedik el ezen a porból vétetett testen...
Recenzió Zsigmond Andrea (és társai) Mi kritika még? (színek és ének) című kötetéről
Ebben a kötetben azonban nemcsak kritikusok jutnak szóhoz, hanem színészek, dramaturgok, rendezők, öltöztetők, jegyszedők és ügyelők, és nem utolsósorban a nézők.
Szemét, rendetlenség, gaz az utak mentén, szétvert telefonfülkék, összefirkált falak...
...ha ez a forma és ez a vélemény kizárólag az erőszakot, a brutalitást, az állatiságot mutatja be direktben, akkor a nézőben – a magamfajta nézőben – szimplán fizikai fájdalmat vált ki.
Szécsi Noémi Mandragóra u. 7. című könyvéről
Valóságos, illetve képzelt szituációk és figurák olyan szoros kapcsolata jön létre a szövegben, melyeket egy idő után szinte lehetetlen szétválasztani egymástól ebben az egyértelműen mai (rém)mesében.
A Bukta Imre-kiállításról
Ami pedig eltűnt, az eltűnt, vissza többé nem jön; egy traktor nem csinál paraszti életformát.
Kritika Lane Smith Ez egy könyv című könyvéről
Megszámoltam, és ha jól számoltam, ötvenkét mondat az egész, ebből tizenkettő egyszavas (csupa tagadószó), és a többi is olyan egyszerű, hogy egy ötödikes is minden nehézség nélkül el tudná készíteni az ágrajzát.
Kritika Steven Saylor A hét csoda című történelmi krimijéről
Novellaszerű ókori krimi a világ hét csodája színfalai között. Politika, árulás és a felnőtté válás szexualitása. Saylor a Nyomozó fiatalkori szemén keresztül láttatja az ókor rejtélyeit.
Kritika az Odaadó hívetek, Surik előadásáról
Sipos komikummal átitatott karaktere, játéka egészen másféle, követhető és érdekes irányt mutathatna a darabnak, el az epikusságtól (vagy ahogy a darab alkotói írják: a filmszerűségtől) a testben, mozdulatokban megformálódó színház felé. A kamaradarabot azonban ennél jóval „klasszikusabb" mederben tartja Bagó Bertalan rendező.