Kirill Fokin: Rex / Nemzeti Színház -

…az új világállam leginkább az egykori Szovjetunióra hasonlít.

Bis hundertzwanzig! – szól a születésnapi köszöntés, és aki mondja, valóban hosszú és boldog életet kíván a felköszöntöttnek, abban a hiszemben, hogy ez a kettő együtt jár, de legalábbis járhat. Erről persze a 120 évet megélt embereket kellene megkérdezni. Kirill Fokin drámájának hőse már túl van ezen a matuzsálemi koron, hamarosan 130 lesz, de a legkevésbé sem boldog. Pedig valamikori ENSZ főtitkárként sikerült létrehoznia a világállamot, felszámolva a nemzetállamok egymással folyton háborúskodó sokaságát. A világ azonban ettől sem lett jó hely, sőt, határozottan egy átideologizált diktatúra benyomását kelti. A tézisdráma – visszapillantva Kaplan, a főtitkár életére, felidézve legfőbb ellenfelével, Chomskyval (akinek nincs köze a nyelvfilozófushoz) lefolytatott vitáit és magánéletének történéseit – egy történelmi zsákutcát rajzol fel, miközben a másik oldalt sem idealizálja, ellenkezőleg. Fokin darabja szatirikus disztópia, áthallásokkal a mai magyar közbeszédben is erőteljesen jelenlévő globalizmus kontra nemzeti identitás témakörben.

A drámát a szerző édesapja, Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője rendezte, aki másodszor dolgozik a Nemzeti Színházban, első munkája ott A krokodilus volt.

Horváth Lajos Ottó / Fotók: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

Vitadrámát színre állítani nem egyszerű rendezői feladat, Valerij Fokin pedig egy olyan formát választott hozzá, amely nemcsak a színészeket, de a nézőket is komoly próba elé állítja. Pedig az előadás interaktívan kezdődik: a nézők két csoportban mehetnek be a Gobbi Hilda Színpad játékterébe, ahol egy mini tárlatvezetésen megtekinthetik a főtitkár életének néhány rekvizitumát: gyerekkori ruháját, sőt, a máját is (nem tűnik rossznak). Mindeközben a terem közepén, egy üvegkalitkában már ott fekszik ő is, halottnak gondolhatnánk.

A terem kékes fényben úszik, Urbán Balázs kollégám oda is súgja, hogy ő gyermekkorában járt a Lenin mauzóleumban, hasonló kékes fény-emléke maradt róla. Ahogy erre a drámában később utalnak is, asszociációja pontos, valóban a Lenin mauzóleum hangulatát szerették volna megidézni.

Farkas Dénes és Horváth Lajos Ottó

A gondolatébresztő bevezető játék után azonban jön a nézőpróbálás: a rendkívül alulvilágított, gyakorlatilag sötét színpadon a Kaplan szerepét játszó Horváth Lajos Ottó üvegkalitkájában beszél, ágál, vitázik önmagával vagy a kalitkához járulókkal (a kalitkán belülre csak a családtagok léphetnek), köztük robotporszívóra hajazó asszisztensével (neki Csák György ad hangot, aki néha a humor jótékony balzsamával is él). A történésszegény szövegmondást időnként kék ruhába öltözött, de minden egyébben egy úttörőcsapatra emlékeztető fiatalok vonulása, rövid tánca hivatott élénkíteni. Ők is, ahogy a Söptei Andrea által hurráoptimistára formált új főtitkár is azt a benyomást erősítik, hogy az új világállam leginkább az egykori Szovjetunióra hasonlít.

A leírva a valóságban érzékeltnél színesebbnek ható színpadkép a sötétben igen csak egyhangú és altató hatású. A néző szinte hálás azért, ha időnként egy-egy látványosabb képpel kínálják meg, amilyen például a kalitkában hulló hó vagy a zuhogó eső képe.

Söptei Andrea

Horváth Lajos Ottó fegyelmezetten és odaadással játszik, ám ő is nehéz helyzetben van: ebben a zárt helyzetben kevés eszköze marad, és energiáit elnyeli a kalitka. A különbség akkor a legszembetűnőbb, amikor az előadás végén kilép a kalitkából, ekkor szinte megelevenedik. Farkas Dénes Chomsky és Szilágyi Ágota az egyik feleség szerepében jut még egy-egy jelenet erejéig valódi játéklehetőséghez, valamint Szűcs Nelli egy dal erejéig.

És hogy mit vihet magával a néző ebből az előadásból? A kiábrándult tehetetlenséget, amit manapság, a híreket hallgatva nap mint nap érezhet. Valamiféle zsákutca-érzést, induljunk bármelyik irányba. Mindezt azonban nem katartikus felismerésként, hanem egy (nézőként) nagyrészt végigkínlódott 1 óra 50 perces előadás hozományaként.

Kirill Fokin: Rex / Nemzeti Színház

Játsszák: Horváth Lajos Ottó, Csák György, Farkas Dénes, Szilágyi Ágota, Katona Kinga, Söptei Andrea, Battai Lili Lujza, Szűcs Nelli.

Videofelvételről közreműködik: Kakiuchi Hiroshi, Rubold Ödön. Hangfelvételről közreműködik: Kovács S. József.

Fordító-dramaturg: Kozma András. Koreográfus: Igor Kacsajev. Díszlet- és jelmeztervező: Alekszej Tregubov. Videotervező: Aszja Muhina. Zene: Anton Jahontov. Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos. Rendező: Valerij Fokin.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2023. március 18.